*Friss Hírek : A McLaren súlyosnak tartja, de elfogadja Hamilton büntetését |
A McLaren súlyosnak tartja, de elfogadja Hamilton büntetését
2008.06.09. 19:33
A McLaren-Mercedes pont nélkül zárta a Kanadai Nagydíjat, és Lewis Hamilton elvesztette vezető helyét a világbajnoki pontversenyben. Ami azonban még előbbieknél is kellemetlenebb a csapat számára az az, hogy a pilóta tízhelyes rajtbüntetéssel készülhet Franciaországra. Az istállónál súlyosnak tartják Hamilton büntetését, de elfogadják a döntést.
A 23 esztendős versenyzőnek azért kell eredeti rajtpozíciójához képest tíz hellyel hátrébbról kezdenie két hét múlva Magny-Cours-ban, mert a Kanadai Nagydíj huszadik körében hátulról beleszaladt a bokszutca kijáratánál piros lámpánál várakozó Kimi Räikkönen Ferrarijába. A futamot mindkettejüknek fel kellett adni.
Az autosport.com idézte Martin Whitmarsh elnök-vezérigazgatót, aki kellemetlennek és súlyosnak nevezte a kiszabott büntetést: "Ez a versenybírók döntése, ezért most ebből kell a lehető legjobbat kihoznunk. Más volt a nézet Monacóban, ezért azzal kell dolgoznunk, amink van."
A wokingiak ugyanis azt kifogásolták, hogy két héttel ezelőtt éppen Räikkönen okozott hasonló balesetet Monacóban, a finnt azonban nem büntették meg. Akkor a ferraris a negyedik helyen autózó Adrian Sutil versenygépébe csúszott bele hátulról, miután elvesztette uralmát autója felett az Alagút után. A Force India pilótájának fel kellett adnia a küzdelmet, Räikkönen pedig, bár folytatni tudta a versenyt, pont nélkül fejezte be a futamot.
A verseny után Ron Dennis csapatfőnök is megszólalt, aki bár elismerte, Hamilton hibázott, megvédte versenyzőjét, olvasható az f1-live.com-on: "A tény az, hogy Lewis nem észlelte, hogy az autók megálltak előtte, csak akkor, amikor már túlságosan késő volt. Egy pilótának egy ilyen szituációban, mint amilyen ez is volt, nehéz eldönteni, hogy a lámpákra koncentráljon vagy a versenygépekre. Elfogadjuk azonban a versenyfelügyelők döntését."
A futam leintését követően egyébként Hamilton is elismerte, későn vette észre, hogy neki is meg kellene állnia, és bocsánatot kért riválisától, amiért kiütötte őt. Räikkönen pedig, bár az eset után rögtön mutatta is a britnek a pirosan villogó lámpát, nem volt dühös, mert mint elmondta, azzal sem tudná megváltoztatni a helyzetet.
|